Magyar Munkavállalókért Mozgalom – MMM

Vajon mikor térnek észre a politikusok?

2017. április 10. - Vámos Csaba

 

mkp.jpgÉrthetetlen, ami ma Magyarországon folyik: mindenki le akarja váltani a Fideszt, de egyedül. Fel nem fogják, hogy a jelenlegi játékszabályok mellett erre egymagában egyetlen politikai erőnek sincs esélye. Ráadásul arról beszélnek a legkevesebben, hogy mi történhet, ha véletlenül mégis lesz kormányváltás 2018-ban. Csak el kellene már árulni, miért lesz jobb az embereknek, ha a miniszterelnököt valamilyen csoda folytán nem Orbán Viktornak hívják majd.

Én itten egyszerű szakszervezeti vezetőként – szerencsére nem ebből élek, mert csak a főállásom mellett foglalkozom az érdekvédelemmel, így szabadon pofázhatok – csak kapkodom a fejemet. És átkozottul nem értem, mi történik a (nagy)politikában.

Nem értem például azt, hogy a pártok miért nem akarják megérteni: a munkavállalók szavazatai juttathatják hatalomra őket. Mert mindegyikük saját magával van elfoglalva. Keresik a helyüket, s próbálnak mások rovására minél nagyobb szeletet kihasítani a választói tortából. Miközben az agyament verseny közepette eszükbe sem jut, hogy rajtunk múlik, bekerülnek-e egyáltalán a parlamentbe. Ráadásul arról beszélnek a legkevesebbet, hogy mit tennének a kétkezi dolgozók érdekében.

Minden tiszteletem az új politikai erőké, de miben reménykedik például a másfélszáz taggal párttá alakult Momentum? Sikerre vitték az olimpia elleni népszavazási kezdeményezést, ám mire számítanak, ha a 2018-as választáson a szövetségkötéstől és a koordinált jelöltállítástól is határozottan elzárkóznak? Mert senkivel nem akarnak együttműködni. Igaz, nem is remélik, hogy a Fidesz a következő választáson leváltható.

Azután itt van a jobbközép irányultságú Új Kezdet. A céljuk egyesíteni az embereket az általuk helyesnek tartott célok érdekében, de másokkal együttműködni ők sem akarnak. Miközben egyelőre azt sem tudni, mi ez a jobbközép, s mennyien vannak. Ebből vajon mi jön ki?

Az Együtt mást szeretne: közös jelölteket és közös listát állítanának az LMP-vel, a Párbeszéddel, a Momentummal és a Kétfarkú Kutya Párttal. A DK és az MSZP viszont már nem fér bele a képbe: az MSZP–DK-világgal szemben építenék fel az új világot. Azt gondolják, így tényleg leváltják a Fideszt? Ráadásul az LMP és a Momentum – amint gyorsan nyilvánvalóvá tették – nem is kér az együttműködésből.

Konkrét szakpolitikai javaslatok mentén továbbra is leülnek tárgyalni akár a szocialistákkal, akár bármely más párttal – ezt gondolja az ökopárt. De ennél szorosabb kapcsolatban nem gondolkodnak. Másfelől úgy vélik, hogy „erős LMP nélkül nincs kormányváltás és hiszünk abban, hogy 2018-ban a kormány leváltható”. Ezt tényleg komolyan gondolják?

A szocialisták is sajátos utat választottak. Korábban tárgyalásokat folytattak a demokratikus ellenzékkel arról, miként lehetne előválasztásokon megtalálni 2018-ra a legesélyesebb egyéni jelölteket, azután egyoldalúan előálltak a saját miniszterelnök-jelöltjükkel. Miközben maguk is azt vallották, hogy az egész ellenzék számára rendkívül káros, ha az egyeztetési folyamat, és nem az általuk kínált alternatíva uralja a politikai napirendet.

Jól szembementek a saját elképzeléseikkel, hiszen nem a Fidesszel szembeni alternatívákról, hanem az ellenzéken belüli csatározásokról szól a közbeszéd. Ki kivel áll össze, s ki kivel nem áll szóba – ez határozza meg a politikai napirendet.

Leginkább az derül ki, hogy senki senkivel nem áll szóba. És akkor még itt van a Jobbik. Tetszik, nem tetszik, ez a Fidesz után a második – egyes mérések szerint a harmadik – politikai erő. Lehet fintorogni, de a tények makacs dolgok. Más kérdés, hogy róluk sem igazán tudni, a melós mit remélhet tőlük. Bár ők legalább előálltak egy egységes uniós minimálbér ötletével.

Igaz, a szocialisták – és ezt osztja a DK is – meg a jelenleginél igazságosabb adórendszert akarnak. Aki sokat keres, fizessen többet a közösbe – hirdették meg. Ez egy munkásembernek tetsző elképzelés, hiszen az egykulcsos adórendszer végtelenül igazságtalan. A 27 százalékos, az unión belül legmagasabb áfa meg végképp elfogadhatatlan, tehát azzal is kellene kezdeni valamit. És ott van többek között a munka törvénykönyve, a szakszervezetek helyzetének rendezése, a nyugdíjasok ügye.

Szakszervezeti vezetőként – és egyszerű kéményseprőként – kérdem: mi jöhet ki ebből az egészből? Valószínűleg semmi, és marad a következő ciklusban is a Fidesz. Mintha a pártok a 2014-es kudarc után sem értenék: a választási rendszert úgy szabta át még 2011-ben egyoldalúan a kormányoldal, hogy a szétforgácsolt ellenzék labdába sem rúghat, ha nem hajlandó összefogni.

Így azután könnyen előfordulhat, hogy lesz vagy kéttucatnyi lista, amihez nem kell túl nagy erőfeszítés: a főváros és legalább kilenc megye 27 választókerületében ötszáz-ötszáz ajánlást összegyűjteni nem nehéz dolog. Ilyen feltételek mellett biztosan lesz listája a Fidesznek, az MSZP-nek, a DK-nek, az összes többi kispártnak – és kamupártok sorának, amelyek leginkább csak a kampánytámogatásra hajtanak.

Mert a kormányoldal még abba sem ment bele, hogy legalább a pártfinanszírozás szabályait gondolják újra, s azoktól a fiktív szerveződésektől, amelyek az országos listán nem érik el a két százalékot – 2014-ben több mint tucatnyi ilyen volt –, követeljék vissza a pénzt. A jelképesnél ráadásul többről, egyénként legalább 150 millióról, de ha valaki mind a 106 körzetben indult, már csaknem hatszázmillióról volt szó. Ennyiért megéri meghekkelni a választást!

Sokkal persze az sem jobb, ha valaki tényleg komolyan veszi magát, és parlamenti képviselőként szeretné érdemben befolyásolni a dolgok folyását. Egyéni képviselői helyet szerezni a jelenlegi szabályok szerint a Fidesz mellett legfeljebb egy-két pártnak – az MSZP-nek, a Jobbiknak és talán a DK-nak – van esélye, de sokkal többen az öt százalékos parlamenti küszöböt sem fogják megugrani. Legfeljebb egymástól lopnak el szavazatokat, s könnyen összehozhatják ezzel a Fidesz újabb kétharmados győzelmét.

Egyébként meg nem is értem, miért csodálkozom. Saját házunk táján, a szakszervezetek körül pontosan ugyanezt tapasztalhatjuk: összefogás helyett mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti. Sokszor még egy-egy cégnél sem képesek a közös fellépésre, miért lenne ez másként a konföderációk esetében? Ha marad az öt nagy szövetség, az éppen öt elnöknek, számtalan alelnöknek, elnökségi tagnak és a fene tudja, még mennyi embernek biztosít több-kevesebb fix jövedelmet.

Tisztára olyan ez, mint a parlament. Nem érdekes, van-e értelme a patkóban üldögélni, s a frakciófegyelem diktálta gombot nyomogatni, a fő, hogy meg lehet élni belőle.

Végezetül még egy személyes megjegyzés:  szeretném hangsúlyozni, hogy nem ledegradálni és minősíteni szeretnék bárkit is de ennek így valójában semmi értelme.Különösen fontosnak tartom a ma már állami szintre emelkedett korrupció ügyét, s hasonlóképpen fontos, hogy beszéljünk a Fidesz holdudvarának elképesztő mértékű gazdagodásáról is.De azért nem lenne baj, ha a pártok ugyanennyi figyelmet szentelnének a nemzetgazdaság motorjainak számító, kétkezi munkások mindennapi gondjaira is.

Vámos Csaba

(Illusztráció:Nol.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://mozdulunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7212414007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.11. 11:21:50

"Csak el kellene már árulni, miért lesz jobb az embereknek, ha a miniszterelnököt valamilyen csoda folytán nem Orbán Viktornak hívják majd."

Rosszabb lesz.

nu pagagyí 2017.04.11. 11:35:46

Nincs itt a szakpolitikák ideje. Rendszerprobléma van. Ázsia, vagy Európa?

Kivlov 2017.04.11. 11:49:03

Mindenki? legalább 2 millióan nem.
és egy szavazást az nyer, akire többen szavaznak, nem pedig az akire többen nem.

nem várt fordulat 2017.04.11. 14:29:10

Úgy látszik, vannak még normális emberek, de a hangod pusztába kiáltott szó.

Vegyük azt a felállást, hogy megtörténik a csoda. A Momentum az LMP az együtt szóba áll az MSZP-vel, és a DK-val, Gyúrcsányról lekerül a stigma, és a választók nem utasítják el.

Tegyük fel, hogy ezek megegyeznek benne, hogy melyik körzetben kit indítsanak. Ugye azért érzed a realitás talaján maradva, hogy ez már nem csak csoda lenne, hanem annál valami több, mágia, a világ összes szűze nem lenne elég, hogy megtörténjen, de mégis, tegyük fel.

Nem lenne semmi. Akkor is behúzná a fidesz. Az 5kg krumplival megvettekkel, a lekaraktergyilkoltakkal, a hazugságkampányaikkal, az 5 (vagy már nem is tudom hány van) köztévében és tv2-ben, rádió 1-ben, class FM-en, hamarosan a slágerben is, a lokálban és a riposztban már a választások előtt 2 nappal az menne, hogy a fidesz nyert, és mocskos gyúrcsány.

Arról nem is beszélve, hogy a választási rendszer úgy van megírva, hogy a fijjúg felé lejtsen a pálya. Lásd kép: www.google.hu/search?espv=2&biw=1920&bih=909&tbm=isch&sa=1&q=how+to+steal+an+election&oq=how+to+steal+an+election

Én nagyon tartok tőle, hogy 2018-at is megnyerik, viszont még egyszer 4 évet már nem bírnak ebből ki az emberek. Vagy annyira elkeseredünk, hogy újabb egymillió állampolgárunk lelép, vagy annyira felháborodunk, hogy kapával kaszával megy majd neki a nép, éhséglázadás lesz.

Vagy az is lehet, hogy mind a kettő megtörténik, elmegy a millió, nem lesz aki gyógyítson, nem lesz aki a buszt vezesse, nem lesz aki tanítson. És ebből nagyon nagy baj lesz.

Én egy békeszerető ember vagyok, és nem szeretnék átélni egy efféle forradalmat, én a kultúrális, tudományos forradalmakat szeretem. De azt hiszem, ráférne az országra.

Annak idején Antall szövege volt a leggecibb, legaljasabb és legcinikusabb mondat, a tetszettek volna forradalmat csinálni. Úgy látszik, ennek az elmaradása nem hozta meg a kataklizmát, a rendszerváltást, ez még előttünk áll.

Amikor a belépő új garnitúra első dolga, hogy tekintet nélkül minden még megmaradt ügynökaktát nyilvánosságra hoznak, amikor minden tróger, legyen az mszps, fideszes, bármilyen köztörvényes bűnözőt azon nyomban lecsuknak, és az összes hazaárulót fellógatták, na, akkor majd el lehet kezdeni építkezni, dolgozni, és filozofálgatni azon, hogy ki legyen az új miniszterelnök, és kikből álljon az új kormány.

Amíg ez nem történik meg, nem lesz rendszerváltás, és minden egyes nappal távolabb kerülünk attól, hogy valaha az is lesz, nem pedig ezt a szarkupacot görgetjük magunk előtt.

konrada 2017.04.11. 15:04:59

@nem várt fordulat:
...meg hát azért nem szabad elfelejteni, hogy az MSZmP amikor egyben volt is, sikerült 3x olyan megszorításokat összehozni, hogy a zemberek belegebedtek.
...s így ők már nem alternatíva...

nem várt fordulat 2017.04.11. 16:38:21

@konrada: az lehet, de azért azt is láthatjuk, hogy a Bokros csomag nélkül sokkal közelebb lettünk volna az akkori Romániához, a Bajnai csomag nélkül pedig az akkori Görögországhoz.

Nem hálás feladatok ezek, de ők meglépték, meg tudták, hogy enélkül szevasz tavasz. Erre nem képes és nem is volt soha a Fidesz. Ők már úgy érkeztek oda mindig, hogy viszonylag konszolidált a helyzet. Az elmúlt 7 évben ha nincsenek az EU támogatások, már rég csődbe mentünk volna, és eljött volna az általam vázolt vízio.

Többek között ez is egy hatalmas probléma lesz. 2020-ban vége a jó életnek, nem lesz több térkő, lenyúlható pénz, eddig élveztük a pénzt, de akkor ki fog derülni, hogy a király mennyire súlyosan meztelen.

Én ebben is nagyon borúsan látom a jövőt. Megszedték magukat annyira, hogy azt tudják mondani, hogy utánunk az özönvíz, szarunk az egészre, a fél országot szó szerint megvettük (földek), a pénzeink kint vannak a kajmán szigeteken, kit érdekel ezután már mi lesz?

Nem tudok elképzelni olyan pártot, aki komolyan most akarna hatalomra kerülni, és újra felvállalni a szerepet, hogy akor most kimossuk az országot a szarból.

Mert lehet, hogy tök jól hangzik MOST, hogy nincs IMF adósággunk, csak épp majd pont a következő ciklusban kell majd csengetni azokért a 9 - 12% -os állampapírokért. Nem csak attól egy szemét rabló és tolvajbanda ez, hogy most is talicskázzák haza a pénzt, hanem azért, mert már előre is megcsinálták, és amikor helyzet lenne, akkor lelépnek.
süti beállítások módosítása