Lehet másként is csinálni az érdekvédelmet? A decemberben alakult Magyar Munkavállalókért Mozgalom erre tesz kísérletet. A siker nem garantált, de egy próbát megér.
Fura helyzet állt elő: egy kis – mondhatni jelentéktelen – törpeszakszervezet vezetőjeként úgy érzem, hogy lépnem kell. Lépnem kell egyrészt azért, mert a pártok szinte egyike sem áll ki harcosan a munkavállalók mellett, s ami még nagyobb baj: az erre hivatott szakszervezeti konföderációk is meglehetősen felemásan viselkednek, amikor az érdekvédelemről van szó.
Menjünk vissza csak kicsit az időben. Nem túl messzire, csak a munka törvénykönyve körüli vitáig. A 2012. évi I. törvény jelentősen csorbította a munkavállalói jogokat, a szakszervezeti jogosítványokat, miközben a munkaadók számára lehetővé tette, hogy minden korábbinál könnyebben válhassanak meg a dolgozóiktól.
Az új munka törvénykönyve (Mt.) javítani fogja a versenyképességet, és helyzetbe fogja hozni a kis- és középvállalkozásokat – fogalmaztak 2011 őszén kormánypárti politikusok. Meg azt is hangoztatták, hogy rugalmasabb munkaerőpiacot kell létrehozni. Ja, hogy ennek az ára, hogy csökkenhetnek a járandóságok, hogy a melóst egyszerűbb kirúgni, s kevesebb végkielégítést kell fizetni neki? Ez kit érdekelt?
A tényszerűség kedvéért: volt nem túl sikeres félpályás útlezárás, viszonylag sok embert mozgósító tüntetés a Kossuth téren, az LMP meg azt ígérte, népszavazási kezdeményezéssel állítják meg a Fideszt. Ennyi. A munka törvénykönyve pedig – miközben az akkor még hat szakszervezeti konföderációból csak három írta alá a megállapodást a kormánnyal – 2012-ben minden különösebb balhé nélkül hatályba lépett. Arra meg nem emlékszem, hogy az Mt.-ről népszavazást tartottak volna.
Azt gondolom, mindenképpen ez volt az egyik ősbűn. A másik pedig a sztrájktörvénynek szintén a Fidesz-kormányhoz köthető korábbi módosítása. A még elégséges szolgáltatás fogalmának bevezetésével nagyjából lehetetlenné tették, hogy a közszolgáltatásokat nyújtó cégek alkalmazottjai munkabeszüntetéssel érvényesíthessék érdekeiket. A közösségi közlekedésben, illetve a közoktatásban volt néhány kísérlet, de látnivaló, hogy ezt az eszközt gyakorlatilag kivették a munkavállalók kezéből. Na, ezt sem kísérte elemi felháborodás.
Vagyis: a szolidaritás teljes hiányát tapasztaljuk, és ez általában is igaz. Jogellenesen menesztenek szakszervezeti tisztségviselőket? Másutt elemi felháborodás követne egy ilyen intézkedést. Helyi sztrájkot jelentenek be valahol, mert nem látnak más esélyt például a bérköveteléseik érvényesítésére? Civilizált országokban legalább a rokonszakmák képviselői csatlakoznak hozzájuk. Nálunk meg beérik együtt érző nyilatkozatokkal. Jobbik esetben. Mert gyakran még ennyire sem futja.
De egyébként is miféle világ az, ahol a szakszervezeti vezetők egy része leginkább saját magával lehet elfoglalva? Jó fizetés, elegáns iroda, szolgálati autó – ehhez túl szegények a konföderációk. És túl szegények a szakszervezeti tagok is. Az efféle urizálás – túl azon, hogy morálisan is támadható – nem fér bele a szűkös büdzsébe.
Ezen persze akár túl is lehetne lépni, ha az emberek éreznék, hogy a nagy szakszervezeti szövetségek harcosan kiállnak mellettük. Csakhogy gyakran azt sem tudják, mit csinálnak választott vezetőik a budapesti központban.
Hát ezért jutott eszembe, hogy érdemes lehet létrehozni egy új típusú civil szerveződést. A decemberben bejegyezett Magyar Munkavállalókért Mozgalom egyesületi formában működik, s annak bárki tagja lehet, legyen szó kis helyi szakszervezetekről, más társadalmi szervezetekről vagy magánszemélyekről. A lényeg az, hogy értsenek egyet kitűzött célunkkal: pártállástól függetlenül lépjünk fel közösen a munkavállalók érdekében.
Elég volt a látszatcselekvésből, elég a látszategyeztetésekből, elég a szolidaritási nyilatkozatokból. Cselekednünk kell mindannyiunk, így a diákok, a kiszolgáltatott munkavállalók, a semmibe vett nyugdíjasok vagy akár a pocsék egészségügyi ellátórendszer áldozatainak érdekében is.
Hogy mire megyünk együtt? Nem tudom. De meggyőződésem, hogy egy kísérletet megér, lehet-e az érdekképviseletet másként csinálni. Akár az ördöggel is összefogva, ha attól lehet eredményt remélni.
Vámos Csaba
elnök
Kéményseprők Országos Szakszervezete